Tényő népi építészeti hagyományait vizsgálva megállapíthatjuk, hogy magán viseli a térség jellegzetes vonásait. A telkek oldalhatárára felfűzött épületek többnyire a helyben megtalálható anyagokból készültek – a falak és a padló sárból, vályogból, a födém fából, a tető nádból vagy zsúpszalmából. A háromosztatú, tornácos házak utcára néző tisztaszobáit a mellettük elhelyezkedő konyhából lehetett megközelíteni, ugyaninnen nyílt a háziaknak szállásul szolgáló hátsó szoba is. A lakórészt hátrafelé a gazdasági épületrészek követték, a pajta, az istálló és az ólak. A falu változó településszerkezete kitűnő lehetőséget biztosít az idelátogatónak, hogy betekintést nyerjen a népi porták, lakóházak életútjainak különböző állomásaira. „Ha nem mész fel a tetőhöz, a tető jön le hozzád…” – szól a népi bölcsesség, és hogy mennyire igaz, akkor látjuk igazán, ha túrára indulunk a mára részben elnéptelenedett, a falu melletti domboldalt ölelő utcákon.
A korábban összefüggő beépítés napjainkra foghíjassá vált, néhol csak az elvadult növényzet, rózsa- és orgonabokrok, gyümölcsfák őrzik az egyszervolt házak halmait. Másutt a bedőlt tető alatt még részben állnak a falak, az avatott szemnek bepillantást engedve a vályogépítészet különböző módszereibe. A düledező eresz alatt felejtett paprikafűzér, a leomló falban még lelakoltan álló ajtó emlékeztet a korábbi nyüzsgő élet hirtelen elmúlására. A foghíjak között persze több házat még gondos kezek óvnak, vigyáznak némi bepillantást engedve a gazda anyagi lehetőségeibe is. Láthatunk műanyag fóliával kisegített nádfedést éppúgy, mint tökéletesen rendezett új nádkévékből felújított tetőt.
Manapság, mikor környezetünk rohamos pusztulása állítja kihívások elé társadalmunkat, a környezetkímélő építési módok keresése közben érdemes egy pillantást a múltra vetni, megfigyelni és megfogadni nagyszüleink bölcsességét. A népi lakóház kényszerű ésszerűsége, kiváló példája az organikus építészetnek. A helyben megtalálható építőanyagok használata kiküszöbölte a szállításból adódó környezeti terheket. A vályog, a sár használata nem igényelt külső energiaforrást, a kalákában dolgozók izomerején felül. Az elkészült épület kellemesen hűvös maradt a forró napokon is, a vastag, jól hőszigetelő falaknak és a nád, zsúpfedésnek köszönhetően. Az „élő”, természetes lélegzést biztosító anyagok használata, az évenként megújuló meszelés pedig természetes gátat állított a napjaink műanyag nyílászárokkal bedunsztolt oly sok gondot okozó penésznek. Ahogy éltében is harmóniában álltak közvetlen környezetükkel, úgy elmúlásukban sem hagynak csúf sebeket a táj képén e házak. Akinek visszajáróként módja adódik folyamatában megfigyelni a lakatlanná vált épületeket, láthatja, hogy a tető bedőlése után két-három év múltán hogyan válnak ismét a természet részévé a több száz év alatt nemzedékeket kiszolgáló házak.
Elszórtan a mai faluban sétálva is találunk még hagyományos technológiával épült parasztházakat – sajnos egyre kevesebbet. A technokrata szemléletű évtizedek oktatásán felnőtt fiatalok, legyenek akár új tulajdonosok, vagy az őket „segítő” építészek, statikusok könnyen mondják ki a halálos ítéletet az egyébként még menthető állapotú épületekre is, teret engedve korunk szivárványszínben pompázó, ezerformájú építészeti csodáinak. Szerencsére persze vannak, akik egy-egy vályogházban nem az eldózerolandó múltat, hanem a lehetséges jövő épületét látják.
A népi építészet iránt érdeklődőknek Tényőn járva mindenképp ajánlott megnézni a két tájházat, és a domboldalt megkerülő Táborvölgy utat, Erdész sort, amiket a Látnivalók, ajánlott túraútvonalak fejezetben ismertetünk részletesen.
MILYEN KÁR, HOGY NEM LEHET ELOLVASNI NA HÁTTÉR ZAVARÓ ÁBRÁJA MIATT A BETŰK KICSINYSÉGE HALVÁNYSÁGA MIATT??
VálaszTörlésSAJNÁLOM
most viszont teljesen meghatódtam
VálaszTörlésés érdemes volt, mert gyönyörű írás
főleg a mondandója
köszönöm itt is